Karadsics
Karadsics Vuk Stefanovics, az új-szerb irodalom megalapítója, szül. Trzsicán, az akkor még török Szerbiában, 1787 nov. 7., megh. Bécsben 1864 febr. 7. Miután az 1804-iki szerb lázadásban részt vett, ennek leveretése után Karlócára, Szlavoniába ment, ahol az ottani iskolát látogatta és latinul és németül tanult. Egy újabb szerb lázadásban mint Nenadovics szerb vezér titkára vett részt, a belgrádi szenátus titkára lett és fontos missziókkal bizatott meg. Miután a törökök 1813. e lázadást is elfojtották, K. kénytelen volt Bécsbe menekülni, ahol azután, Kopitár tanácsára, egészen az irodalomnak szentelte magát. Az akkor létező szerb könyvek a nép előtt érthetetlen ó-szláv nyelven voltak irva; K. most arra törekedett, hogy a tiszta népies nyelvet egyszerü és könnyen érthető helyesirással irja és az ó-sszláv nyelv helyett irodalmi nyelvvé tegye. E célra először egy kis dalgyüjteményt közölt a nép nyelvén Mala prostonarodna slavenko-srbska pesmarica (Bécs 1814), melyre szerb nyelvtana Pismenica srbskoga jezika (u. o. 1814) és hires szótára Srbski rjecnik, Lexicon serbico-germanico-latinum (u. o. 1818., 2. kiad. 1852) következett. Ez utóbbi munkához mint bevezetés szerb nyelvtanának újabb átdolgozása volt csatolva, melyet Grimm Jakab 1824. németre is lefordított. Legnagyobb feltünést szerb népdal-gyüjteménye keltett: Srbske narodne pjesme (Lipcse és Bécs 1823-33., 4 köt., 2 bővített kiad., Bécs 1841-65), melyet több más nyelvre lefordítottak. Többi munkái: Srbske pjesme iz Hercegovine (Szerb népdalok Hercegovinából, Bécs 1866); Danica (Hajnalcsillag. Történelmi és filologiai almanach, u. o. 1826-34, 5 köt.); Srbske narodne poslovice (Szerb népmonndák, u. o. 1853) és az Új-Szövetség szerb fordítása (u. o. 1847). K. nagy szótára még ma is a szerb és a horvát irodalmi nyelv alapköve. 1887 óta Belgrádban a szerb kormány költségére munkáinak újabb teljes kiadása jelenik meg.
