Kelenföld,

Full text search

Kelenföld, Budapest székes főváros dunajobbparti határának egy dülője, mely a Gellérhegytől délre terül el, s másként Lánymányosnak is neveztetik. Ezen mély fekvésü lapály, melyen a budai hires keserüvizek legnagyobb része fakad, újabban nagy forgalmi csomóponttá vált, melyen a m. kir. államvasutak bécsi és pécsi vonalai a déli vasúttal és az összekötő vasúti hidon vezető u. n. összekötő vasúttal találkoznak. Ugyanott vannak az Erzsébet-sósfürdő és nagyobb kertészetek. A Panoniai ének népies etimologiája szerint onnan vette nevét, hogy a Dunántul meghódítására induló honfoglaló magyarok «Kelenföldén a Dunán elkelének». 1046. a Gellérthegyen, melyet Kelen- v. Kelénybércnek, később pedig hegynek neveztek, szenvedett vértanuságot szent Gellért, kinek tiszteletére itt templom épült, melynek fiókegyházai voltak Örs és Sasad is; ezek azonban 1296. már mint anyaegyházak szerepeltek. A szt. János-lovagoknak is volt itt egy szt. Erzsébet tiszteletére emelt kórházuk. A K. nevet okleveleken először Erzsébet királyné használta 1380. A K. név később azt a városrészt jelölte, mely a mai Tabánnak felel meg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit