Kiviteli vám,

Full text search

Kiviteli vám, egyes államoknak az a jövedelme, amelyet a polgárok a törvény álta megállapított kulcs szerint akkor fizetnek be, amikor bizonyos árucikkeket külföldre szállítanak. Ma már kisebb jelentőséget tulajdonítanak neki, de hajdan nagyon fontosnak tartották s nagy mértékben alkalmazták. A K. hatása vagy az, hogy a kivitt áruk ára a külföldön emelkedik vagy pedig az, hogy a kiviendő áruk belföldi ára csökken; a két ellentétes irányu következmény mértéke nagyjában a K.-tételhez alkalmazkodik. Némelykor azon pénzügyi célból vetették ki, hogy az általa az illető cikket fogyasztó külföldet megadóztassák; csakhogy a tapasztalás szerint ez a vámtétel nagyon sokszor a termelőkre esett vissza és igy ezek kettősen adóztattak meg. Máskor védelem céljából azért vetették ki, hogy ily módon a belföldi fogyasztás és termelés szükségletei számára biztosítsanak bizonyos cikkeket. A pénzügyi cél csak olyan árucikkeknél valósítható meg, amelyekre nézve az illető ország természetes egyedárusággal rendelkezik; a védelem pedig tulajdonképen az egyik osztály érdekeit a másik rovására részesíti kedvezésben. Főként ezek a szempontok, meg általában a szabadkereskedelem előnyei mind jobban és jobban kiszorították közgazdaságunkból ezt a merkantil-eredetü intézményt, ugy hogy ma már például hazánkban csakis a papirgyártáshoz szükséges rongyok, hulladékok stb. kivitele esik ilynemü vámtétel alá.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit