Kronos,
Kronos, az ó-görög mitologiában Uranos és Gaea gyermeke, a legifjabbik titán, aki atyját megbuktatván, a hatalmat magához ragadta és nővérét, Rheát feleségül vette. Egy jóslattól való féltében, mely azt jövendölte neki, hogy őt is saját gyermekei fogják megbuktatni, elnyelte őket (Hestiát, Demetert, Herát, Plutont és Poseidont). Csak a legijfabbat, Zeust sikerült Rheának megmenteni, amennyiben helyette egy követ adott be K.-nak. Mikor aztán Zeus felnőtt, legelőbb is italt kényszerített bele atyjába, melytő kiadta gyermekeit. Azután testvéreivel egyetemben megkezdette a harcot K. és a többi titánok ellen, akiket legyőzött és a Tartarosba taszított. A képződművészet csakis az alexandriai korszakban kezd vele foglalkozni (vatikáni mellszobrok, az albanói Zeus-oltár domborművei). A rómaiak Saturnus-szal azonosították, aminthogy általában a földnek megszemélyesítése, mely visszaveszi mindazt, amit adott. Külső alakja a nem éppen gyakori képmásokon egy aggastyáné, kinek köpenye fejére van húzva, kezében pedig sarlót tart. Helytelen módon összefüggésbe hozták az idővel (Chronos), de ez csak népetimologia. V. ö. Schwarz, Jahrbücher für Philologie (119. köt.); Hoffmann, K. u Zeus (Lipcse 1876); Overbeck, Kunstmithologie (II. köt. 325. s. köv. lapok).
