Manó
Manó. Azon közmondásaink és szólásmódjaink, amelyekben e szó előfordul, nemkülönben annak Kresznericsnél (Sándor István nyomán) olvasható értelmezés (malus genius, daemon, manducus) a M.-ban valami ördög-féle rossz szellemet sejtetnek, amely «elvisz», «hoz», «megesz» (ép ugy, mint a fene) stb., de mégsem látszik olyan félelmesnek, mint az ördög maga, hanem annak inkább tréfásan emlegetett cimborája. Dugonicsnál (Közm. 2324) egyenesen manó-ördög, akinek «vénbába a hadnagya», mint ahogy a vénasszony közmondásainkban egyebütt is az ördögnél rosszabbnak (v. ö. az «ördög anyja» v. «nagyanyja») van nevezve. A német Kobold-nak csak újabban, az irodalmi nyelvben lett megfelelője a magyar M., amelynek vonásai a róla élő szórványos és igen csekély adatokban sokkal gyérebbek és határozatlanabbak, hogysem ezen megegyeztetés igazán mitologiai értelemben volna vehető. Abból, amit Ipolyi (Magy. myth. 27-29) a M. szó eredetéről mond, erre semmivilágosság sem derül s az egyelőre kérdésesnek tekintendő. Mindenesetre feltünő, hogy a Nyelvtört. Szótár a M. szónak a mult század végénél régibb nyomát nem tudja adni.
