Mecset alaprajza,
Mecset alaprajza, nem mutat tipikus alapidomot. Az iszlám építészei általában nem ismerték a szerves alapon való tervezést, hanem egymás mellé építették a szükséges helyiségeknek megfelelő épületfalakat, tekintet nélkül a közlekedés kényelmére, az elrendezés szerves voltára. Mindössze azt tudjuk, hogy a mecset alapelrendezésében két fő részt mutat, t. i. az ájtatoskodást megelőző mosdások végzéséhez szükséges nagy udvart és magát az imacsarnokot. E két fő helyiségnek egymáshoz való méretarányát, fekvését semmiféle szabályok nem állapítják meg. A mecset négyszögletes udvarát rendszerint födött körfolyosók, arkádok övezik, amelyeket magas kerítésfalak zárnak el a külvilágtól. Az imacsarnok felé álló oldalon az arkádok mélyebbek szoktak lenni. A csarnok minden hajóját ugyanaz a belső magasság jellemzi, mely körülmény a mecsetet az ó-keresztény bazilikától élesen különbözteti meg. Utóbbinál ugyanis a középső hajót a magas oldalvilágítás látja el napfénynyel, amely a mellékhajók fölé emelkedő fő hajófalak nyilásain ömlik be. Az udvar közepén a szokásos mosdómedence. A filigrán tornyok (minaretek) szinte véletlenül, szigoru szabályszerüség nélkül csatlakoznak a mecsethez. A bizánci építészektől kölcsönzött mecsetelrendezések valamivel szervesebbek, amenynyiben a görög keresztre emlékeztető alapidom a boltozott kupolás imacsarnok helyes hangsúlyozását engedi meg, a minaretek pedig szimmetrikusan elhelyezkedve, könnyed megjelenésükkel jóleső változatos elemet alkotnak a középrész nagy tömegével szemben. Az egyiptomi mecsetek mutatják legelőször a csúcsív alkalmazását (. Ív, Boltív). A leghiresebb M.-ek építészeti ismertetését és rajzait (l. Építészet XX. és XXI. képmellékleteit is) az arab művészetet tárgyaló munkákban találhatni. V. ö. különösen Prisse d'Avennes, L'art arabe d'apres les monuments du Caire depuis le VII-eme siecle (Páris 1869); Le Bon, La civilisation des Arabes (Páris 1883); Franz J. pasa, Die Baukunst des Islam (a Handbuch der Architektur c. sorozatos munkában, Darmstadt 1889).
