Munkaidő.
Munkaidő. A munkásosztály egyik legsűrübben hangoztatott panasza a munkanap, azaz a tényleges munkában töltött idő tulságos hossza. A tulhosszu M. a munkás testi, szellemi és erkölcsi életére nézve nagy veszélyekkel járván, a M. törvényes szabályozása már régebbi idő óta foglalkoztatta a törvényhozókat. A szabályozás tekintetében meg kell különböztetni a gyermekek és a női munkások, valamint a felnőtt férfimunkások munkaidejét, az éjjeli és vasárnapi munkát. A munkaerő és munkakedv megóvása céljából követelményként felállítandó, hogy a gyermekkor teljesen eltiltandó a munkától, a fiatal munkások (1. o.) csak korlátolt számu órákon át alkalmazandók és lehetőleg az éjjeli munkától kizárandók. A családi élet megóvása érdekében az oly nők, kik háztartást vezetnek, csak kevesebb órán át alkalmazandók; a felnőtt férfimunkás munkaideje is szabályozandó, az étkezésre kellő idő engedtessék, a munkásnak adassék minden héten egy pihenő nap. Némely állam elfogadta a normális munkanap intézményét, amelynél ugyanis a törvény megállapítja a munkanap maximális tartamát, továbbá a munkanap törvényes kezdő és végpontját. Anglia a védelemezett egyénekre már 1847. honosította meg a normál-munkanapot (11 óra). Svájcban és Ausztriában az összes ipari munkások számára állapíttatott meg törvényes munkanap. Újabban a különböző államok munkáspártjai a 8 órai munkanap behozatala érdekében indítottak meg nagyobb mozgalmat, amelytől az alkalmazás nélküli munkások elhelyezését és munkabérek emelkedését várják. Az iparfelügyelők által 1887. és 1888. megvizsgált hazai ipavállalatoknál való 8 órai munkaidő 4 gyárban, 9 órai 157., 10 1/2 óra 117., 11 órai 157., 11 1/2 66., 12 órai 231., 12 1/2 órai 7., 13 órai 30. és 13 1/2 órai 8-ban, mig 136 gyárban a munkaidő tartama bizonytalan. A legrövidebb a munkaidő a kincstári dohánygyárakban, a leghosszabb az üveggyárakban.
