Német

Full text search

Német János (irodalmi s zeneirói néven: Szentirmay Elemér), népdalszerző, szül. Horpácson (Sopron) 1836 nov. 9. Iskolai tanulmányait Székesfehérvárt s a budapesti egyetemen végezte. Gazdálkodással s megyei hiataloskodással foglalkozott a 60-as évek derekáig, akkor az első magyar biztosító társaság hivatali kötelékébe lépett mint biztosító inspektor s mint ilyennek alkalma nyilt az ország különböző vidékeit beutazni s zenészeti tehetségét egészen a magyar népdalok megismerése, szerzés és terjesztésére fordítani. A magyar népdal és tánc-zene terén évek hosszu során át ritka termékenységet fejt ki, nyomtatásban megjelent eredeti dalainak a száma meghaladja a másfél százat, melyek közül számos dala él a nép ajkán s szerepel népszinművekben s a hangversenytermekben. Legismertebb dalai: Csak egy szép lány, Ne menj el, Plevna-nóta, Is-is-is, Jaj de édes, Ez a kislány azt hiszi, Lehel dalai (Ordynak ajánlva) stb. Dalaihoz a szöveget is ő maga irta s irja rendesen, amelyekben igaz magyar zamat nyilatkozik. A magyar zenészeti életben is tevékeny részt vesz; az országos magyar daláregyesületnek több éven át alelnöki tisztét viselte s újabban a Liszttársaságnál is ez állást töltötte be s mint ilyen az ezzel legközelebb egyesült budapesti zeneművészi körnek is egyik alelnöke. Az irodalom terén szintén működött, irt beszédeket, költeményeket s több népszinművet. 1863. Ő szerkesztette a Lisznyai-albumot is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit