Nyelvújítás
Nyelvújítás, a magyar irodalomban annak a mozgalomnak neve, mely Kazinczy és iskolája által került uralomra és melynek nyiltan kimondott célja volt a magyar nyelvet új szók és szólások által szépíteni. E mozgalom már a XVIII. sz.-ban mutatkozik (Bárczafalvi Szabó Dávidnál s részben már Faludinál), de nagyobb jelentőségre csakis Kazinczy által jutott, kinek kezeiben nagyon veszedelmes alakot öltött. Az eleinte módjával kezdődött szóalkotás utóbb valóságos mániává fajult; aki valamely fogalomra nem tudta a megfelelő magyar szót, mindjárt csinált egy újat, nem véve számba a magyaros szóképzés szabályait. A mozgalom mindig nőtt, 1830. az akadémiában is győzött s legkárosabban hatott a tudományos és hivatalos műnyelvben (e téren hirhedtek Bugát Pál alkotásai, l. o.). A regényekben egész lajstromok jöttek új szavakból, melyekhez kommentár kellett, hogy a közönséges ember megértse. Utoljára annyira kivetkezett a nyelv eredeti formájából, hogy alig lehetett ráismerni, s az idegenszerüségek már a ragozásba és mondatszerkesztésbe (l. Idegenszerüségek) is becsúsztak; újdonatúj igealakok stb. keletkeztek, és a nyelv szelleme veszélyes támadásoknak volt kitéve. Ekkor végre magában a Ny. fészkében, az akadémiában is megtámadták a mozgalmat, az akadémia a kérdés tárgyalására pályázatot tűzött ki (ebben P. Thewrewk Emil a Helyes magyarság elvei c. művével lett nyertes), azonfölül támogatta Szurvas Gábort a Magyar Nyelvőr megindításában (l. o.). Ez a Ny.-t a leghatalmasabb két fegyverrel: tudománynyal és gúnynyal támadta meg és sikerült is neki a Ny.-nak sok korcsszülöttét kiirtani s legalább jövőre az önkényes szógyártást lehetetlenné tenni. Másrészt tagadhatatlan, hogy a számos műfordítás, amelyben a Ny. legtöbb hiva nagy buzgalmat fejtett ki, közvetve előmozdította az ízlés terjedését és közvetlenül az általános világirodalmi tájékozottságot.
