Orgonafa,
Orgonafa, orgonavirág, orgoványfa, Erdélyben borostyán vagy boroszlán, tul a Dunán szelence (növ., Syringa L.), az olajfélék cserjéje. Levele átellenes, sima, épszélü vagy hasogatott; virága csinos, jó illatu, nagy thyrsus-virágzattá egyesül, kéthimes, termése hosszas, lapított oldaltörő, kétrekeszü tok. 6. faja (hazánkban 2) Európa É-i részén és Ázsia mérsékelt vidékén terem. A S. vulgaris L. (lila v. magyar orgonafa, spanyol borostyán, indiai mogyoró) 2-6 m.-nyi cserje v. kis fa, levele tojásforma v. szivalaku, virága lilaszin, ritkábban fehér (S. alba Ren., Salbiflora Op.), karimája homoru. Busbequius útján 1560. Bécsbe, 1566. Konstantinápolyból jutott volna Flandriába, de lehet, hogy már ez termesztett volt. Bizonyos, hogy Krassó-Szörény vármegyében oly helyeken és oly töméntelen nő, ahova kulturával éppen nem juthatott, tehát őskori hazája, illetőleg fenmaradása ez meg a szomszéd vidék, különösen a Balkán. Kertben több fajtáját termesztik. Csinos a var. Renantha Borb. hosszu keskeny, majdnem a S. Josikaeához hasonló sötét lila szirmával. Vénebb fája meglehetős kemény, sárgás fehér, szép lángos és fényesíthető, az asztalos meg az esztergályos kedveli. A S. Persica L. (török borostyán) apró bokor, levele kicsi, lándsás, virága hosszab-nyelü, rózsaszin, a karimája lapos. A S. Chinensis Willd. (S. Rothomagensis Ren., puja borostyán Erdélyben) levele tojásdad lándsás, virága nagyobb, szép sötét lila. Az előbbiek hibridjének tartják, de a virága köztük nem közép. Bizonyosabb, hogy a S. dichroa Borb., a S. Persica és S. alba fajvegyüléke. Ennek a sziromkarimája fehér, a csöve lila. Ezeknek az O.-fajoknak a levele mind a két lapján meglehetős egyforma zölt. A következők levele inkább ellipszisforma és a viszája deres-zöld, fehéres. Ilyen a Jósika-fa, csak Magyar- és Erdélyország határvármegyéinek völgyeiben termő benszülött, jó ilatu orgonafaj. Jósika, szül. gr. Csáky Rozália 1830. lelte Kolozs vármegyében legelőször, Jaequin-nak Bécsbe küldötte és ő Syringa Josikaea-nak (Jacq. fil.) nevezte. Virágja jóval hosszab csövü mint az előbbi fajoké, sötétebb szinü, sűrübben csoportosodó, a karimája apróbb. Hasonlója a Himálaján terem, de ez (S. Emodi Wall.) vastag levelü. V. ö. Flatt K., Erdészeti Lapok 1886, 141., 1887, 570.; Borbás, u. o. 1885, 396, 1887,251. Az O. monográfiáját Decaisne irta meg.
