Ottokár
Ottokár (I.) Premysl, előbb cseh herceg, utóbb cseh király (1197-1230). Mint II. Vladiszláv király ifjabbik fia 1192. VI. Henriktől Csehországot kapta hűbérül, de előbb rokonát, Vencelt kellett megbuktatnia, aki az uralmat hatalmába kerítette volt. Később a császár elleni ligához csatlakozván, melyet az északnémet és rajnai fejedelmek alkottak, VI. Henrik elvette O.-tól Csehországot és Henrik prágai püspöknek adta, kinek halála után (1197) a rendek O. testvérét, a morva fejedelmet emelték Csehország fejedelmi székébe. VI. Henrik haláláig O. nyugton maradt, de akkor fegyvert fogott és egyezséget erőszakolt ki, melynek értelmében ő lett Csehország uralkodója. A német uralkodók harcában folytonos ingadozásokkal, saját tekintélyének emelésén dolgozott: eleinte Fülöppel tartott, kitől királyi címet is kapott; de később IV. Ottóhoz pártolt, ami azonban nem akadályozta abban, hogy IV. Ottónak átokkal való sujtása után segített II. Frigyest a trónra emelni (1211). Ez aztán nemcsak ünnepélyesen elismerte O.-t Csehország királyának, hanem annak fiát I. Vencelt is meghagyta Csehország hűbérének tulajdonában. O. megh. 1230 dec. 13. Uralkodásának kulturális, kivált irodalmi jellemzését l. Cseh nyelv és irodalom, I. korszak. V. ö. Palacky, Geschichte von Böhmen, I. köt. (Prága 1844).
2. O. (II.) Premysl, (1253-78). Csehország királya, fia volt I. Vencelnek és hohenstaufeni Kunigundának; eleinte az országnak ghibellin-párti ifjuságával fellázadt apja ellen, de csakhamar kibékült és welf-párti lett. Mikor aztán Babenbergi Frigyes halálával megürült az osztrák fejedelemség, O. erre vetette szemeit, nőül vette Babenbergi Margitot, de nehezen tudta Ausztriát és Stririát a magyarok és bajorok ellen megtartani. 1254-55. a német lovagrenddel egyetemben keresztes hadjáratokat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen, melyeknek egyedüli eredményeül azonban csakis Königsberg városának alapítása tekinthető. Felesége meddő lévé, a pápa engedélyével elvált tőle és 1261. új házasságra lépett Kunigundával, IV. Béla magyar király unokájával. Hatalma egyre nőtt és mikor 1269. Karintia uralma is reászállott, elég erősnek érezte magát, hogy az újonnan megválasztott császárnak, Habsburgi Rudolfnak felmondja az engedelmességet. Erre Rudolf megfosztotta O.-t Ausztria, Stiria s a többi hűbérországoktól, a birodalmi gyülésen kimondatta rája a «Reichsacht»-ot és haddal indult ellene. O. a döntő pillanatban alkudni kezdett, majd Rudolf kemény feltételeitől dühre lobbanva újból fegyverkezett és háborura indult Rudolf ellen, ki viszont a magyarokkal szövetkezett. Ez utóbbiak kivált tulerős lovasságuk és taktikájukkal döntötték el a győzelmet Rudolf javára a dünrkruti (másként morvamezei) csatában, melyben O. elesett (1278 aug. 28.)
