Sámi

Full text search

Sámi, 1. Lajos, földrajzi iró, szül. Zilahol 1843., megh. 1878-ban. Zilahon, Kolozsvárt és Pesten tanult. 1868. fogalmazó lett előbb a pénzügyi, majd a közlekedésügyi minisztériumban, de e teendői mellett irodalommal is foglalkozott, különösen a külföldi utazók műveinek ő volt korában a legszakavatottabb magyar ismertetője. Legjobb dolgozatai a földrajzi társaság közlönyében, a Budapesti Szemlében és a Vasárnapi Újságban jelentek meg; önállóan csak egyetlen műve látott napvilágot Délafrikai utazások cimen (Budapest 1876, Ráth Mór). Felesége Amica néven regényfordításokkal lépett fel az irodalom terén.
2. S. László, tanár, szül. Zilahon 1817., megh. Kolozsváron 1881 okt. 23. Tanulmányait szülőhelyén kezdte, Kolozsváron folytatta, majd pedig Pozsonba ment jogot hallgatni, éppen abban az időben, amikor ott a hires diéták nagy alakjai voltak összegyülve. Az 1844-iki országgyülésen már mint absentium delegatus vett részt. Wesselényi Miklós báró itt annyira megszerette, hogy meghivta a zilahon általa alapított gimnázium történeti tanszékére. Ezen állásában megmaradt a szabadságharc kitöréséig, amikor Kossuth egyik meghittebb emberének választotta s nem egy kényes természetü munkával bizta meg. A szabadságharc leveretése után neki is bujdosnia kellett. A politikai üldözések enyhültével a kolozsvári ref. főiskolánál lett ideiglenes segédtanár, hol 1855. választották rendes tanárnak a világtörténelem tanszékére. Barátai ösztönzésére olykor tollat ragadt és Amicus álnév alatt irt publicisztikai dolgozatokat. Válogatott művei Kolozsváron 1883. jelentek meg. V. ö. Vasárnapi Újság (1881. évf.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit