Váltóhamisítás.

Full text search

Váltóhamisítás. Hamis a váltó, illetve valamely váltónyilatkozat, ha nem attól ered, akitől eredni látszik; hamisított, ha tartalma utólag jogtalanul megmásíttatott. A hamis nyilatkozat természetesen nem kötelez; ez azonban nincs kihatással a váltón előforduló valódi nyilatkozatok váltójogi erejére (1876. XXVII. t.-c. 81. §). Ha a váltó meghamisíttatik, azok a forgatók, kik azt a meghamisítás előtt ruházták át, a váltó eredeti, ellenben azok, akik a meghamisítás után, hamisított tartalma szerint felelősek. Az elfogadó és a kezes is a váltónak azon tartalma szerint felelősek, amely nyilatkozataiknak a váltóra való vezetésekor fennállott. Kétség esetén e nyilatkozatok a meghamisítás előtt keletkezetteknek tekintetnek (1876. XXVII. t.-c. 82. és 83. §§). A hamisítással rokon a jogtalan kitöltés; erre vonatkozólag törvényünk azt a rendelkezést tartalmazz, hogy azon kifogással, miszerint a váltón az elfogadás vagy valamely más nyilatkozat reávezetése idejében valamely lényeges kellék hiányzott, a váltóbirtokos harmadik jóhiszemü személy ellen egyáltalán nem, mások ellen csak annyiban élhet, amennyiben be képes bizonyítani, hogy az utólagos kitöltés a létrejött megállapodás ellen történt (1876. XXVII. t.-c. 93. §). Büntetőjogi szempontból a V. a magánokirathamisítás minősített esete, s öt évig terjedhető fegyházzal büntethető (1878. V. t.-c. 403. §). Az eljárás az, hogy a váltóbiróság, mihelyt a váltót hamisnak vagy hamisítottnak tartja, az eljárást s az iratokat átteszi a büntető birósághoz. Ha azonban az eljárás a hamisítás kérdésének eldöntése nélkül is befejezhető, dönt a perben, s csak határozatának jogerőre emelkedése után teszi át az iratokat. Ugyanigy, ha az aláirás valódisága eskü által döntetik el (1874. XVI. t.-c.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit