Varjuborsó
Varjuborsó (növ., esparcettfű, takarmány-baltacim, szamárhere, szamárborsó [Baumg.], spanyol lóhere, csacsiöröm, csacsöröm, szamáröröm; baltacim nevét a jó magyar nem érti, nem ismeri fel, mert baldácin stb. néven ejti ki; Onobrychis (Tourn.), vitorlásvirágu kóró, félcserje, ritkán szúrós cserje. Levele páratlanul szárnyalt, virága piros v. fehér, füzéres, termése egytagu, kurta, egy-, ritkán kétmagu, száraz, rendesen szúrós, fel nem nyilik; magva veseforma. 70-90 faja (hazánkban 7) Európa, É.-Afrika és mérsékelt Ázsia füves helyein terem. Az O. viciaefolia Scop. (O. sativa Lam., Hedysarum Onobrychis L., svájci v. örökös lóhere) többnyáréltü, 3-6 dm. magas, levélkéje 9-12 páru, virágzata mintegy 5 cm. hosszu, halványpiros, karminszinnel erezett, termése kerekded, az oldala hálózatosan gödrös, felső éle egyenes, az alsó görbült, fésüformán szúrós-fogas. Európa déli és középtájain terem, de takarmánynak gyakran vetik (l. Baltacim). Gyökere méternyire ereszkedik, azért a legnagyobb szárazságot is eltűri. Virágját a méh kedveli. Hazánkban e helyett a szürkébb, apróbb virágu és nagyobbtüskék O. arenaria W. et Kit. vadon nő, ugy látszik ez amannak is a tőalakja. Mind a kettő kiváló meszesföldi fű, keményebb kavicsos talajban nem olyan szép, mert a gyökere nem bir mélyre lenőni. Elpusztuló gyökere a földet magától trágyázza.
