Ádám

Full text search

Ádám (héb. ’ember’): az első ember neve (Ter 4,25–5,5). Valójában a faj neve (ember) vált személynévvé, mert a Ter az első ember személyében az egész emberi fajt jellemezni akarta (5,2). A 2–4-ben egyszerűen „az ember” (ha’ adam) szerepel, amely – a LXX-hoz híven – személynévként került bele a Vg-ba (a maszoréták is így jártak el minden olyan esetben, amikor a csupa mássalhangzóból álló szöveg ezt lehetővé tette, pl. 2,20; 3,17.20). Egyébként a szentírás nem kíván a név megfejtéséhez kézenfekvő bizonyítékokkal szolgálni; a Ter csupán az adam (’ember’) és az adamah (’föld’) szót kapcsolja össze, hogy hangalakjuk hasonlósága révén érzékeltesse a lényegbeli összefüggést (név = mivolt, való): eredete (2,7) és rendeltetése (3,19.23) szerint az ember kapcsolatban van a földdel; művelnie kell a földet (2,5), s a föld jelenti számára az életteret (3,17). Ezzel a név-, ill. szóhasználattal a Ter az embert mint olyat mutatja be, magáról az emberi lényről, ill. jelenségről nyújt tanítást, arról az ~ról van benne szó, aki mi is vagyunk, valamennyien (korporatív személyiség!). ~ és ® Éva név szerint említett gyermekei: Kain, Ábel és Szet (4,1 kk. 25). Szet születésekor ~ 130 esztendős volt, s összesen 930 évet élt (5,3.5). Az ÓSz kv.-ei közül csak a későbbiekben találhatók ~ra vonatkozó utalások (1Krón 1,1; Tób 8,6; Bölcs 2,23 kk.; 9,2; 10,1 kk.; Sir 17,1 kk.; 49,16; vö. Zsolt 8), amelyek azután keletkeztek, hogy a teremtés tört.-e beépült a Ter-be, jelenlegi helyére. Az ~ személye iránti érdeklődésre visszavezethetően számos apokrif írás keletkezett, sőt egy sajátos rabbinista teol. is létrejött. Ugyanakkor az ÚSz nemcsak mellékesen említi (Lk 3,38; ApCsel 17,26; Júd 14), hanem fontos kérdésekben is hivatkozik ~ra, ill. a Ter-re: házasság (Mt 19,4–6; Ef 5,31), különféle (egyházi) rendszabályok (1Kor 11,7–12; 1Tim 2,13 kk.), mindenekelőtt pedig Pál tanítása a kegyelem egyetemességéről és a mennyből való „második” emberről (1Kor 15,45–49). Pál a régi, földi emberben Krisztusnak, az eljövendő új, mennyei embernek az előképét látja (Róm 5,14). Ez a szemlélet, amely elemeiben a rabbinista teol.-ban is föllelhető, a próf.-i jövendölésekkel is teljes összhangban van. Ezekben ui. a Messiás egy új Dávidnak és egy új Mózesnek a vonásait viseli magán, s egy új ~ is megjelenik, amikor az új teremtésről és a paradicsomi állapot visszatéréséről esik bennük szó. Az új ~ „minden teremtmény elsőszülötte”, Krisztus (Kol 1,15). Minden kereszténynek le kell vetnie a régi embert, s föl kell öltenie ezt az új embert (3,9 kk.). Végül: az is lehetséges, hogy az „Emberfia” messiási cím is rejt magában ~ra utalást.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit