Rut könyve

Full text search

Rut könyve, Rut: protokanonikus ósz-i történeti könyv. I. Elnevezése a héb. kánonban, a LXX-ban, a Vg-ban és a nemzeti fordításokban egyaránt ~. – II. Keletkezése. A népi elbeszélés a királyok korában keletkezhetett, a tört. maga úgy, ahogy előttünk áll, a fogság utáni időből való. Nyelvi sajátságai, valamint az, hogy a zsidó ® kánon 3. részébe került bele, legkorábbi időnként a Kr. e. 4. sz.-ra utalnak. A genealógia és a Dávidra vonatkozó részek még később kerülhettek bele. Az 5 ® Megillot egyikeként a ~ a hetek ünnepén, azaz a búza aratásának ünnepén került sorra a zsinagógában. A keresztény kánonban a Bír után következik, mert a bírák korából tartalmaz egy tört.-et. – III. Tartalma. Egy júdeai család Betlehemből kivándorol Moábba. Az apa, ® Elimelech meghal, fiai (Machlon és Kiljon) moábita lányt (Orpa és Rut) vesznek feleségül. Az anya, ® Noémi az egyik menyével, Ruttal visszatér Betlehembe, a másik menye ott marad Moábban (1. f.). Az özvegy Rut az árpa aratásakor, tallózás (® böngészés) közben tetszésre talál a júdeai ® Boász szemében és azt reméli, oltalomra talál Boásznál és Boász Istenénél (2. f.). Anyósa tanácsára Rut jelképes mozdulatokkal arra kéri a szérűn rokonát és „gyámolító”-ját, Boászt, hogy vegye feleségül (3. f.). Egy jogi tárgyú megbeszélés során, amely a „kapuban” zajlik le, egy másik rokon lemond Rutról; így valóban Boász lesz „gyámolító”-ja és feleségül veheti. Rut szülte Obedet. ® Perec családfájában, amely a tört.-hez csatlakozik, Obed Dávid nagyapja (4. f.). – IV. Műfaja. ~ vsz. népi elbeszélésből fejlődött ki. A jelenlegi változat felépítése, stílusa és a jellemek rajza alapján műfaji szempontból „elbeszélés”-nek minősíthető. – Az „elbeszélés” voltaképpeni tárgya kérdésében eltérnek a vélemények: az özvegyi hűség dicsérete (H. Gunkel); a dávidi jogfolytonosság igazolása az efraimiták földjén (E. Reuss); Dávid háza korábbi tört.-ének bemutatása (S. Öttli); tiltakozás az Ezdrás és Nehemiás foganatosította szigorú intézkedések ellen a vegyes házasság kérdésében (B. Bertholet); vigasz a fogságból hazatért Izr.-nek (A. Jepsen); a levirátus házasság népszerűsítése (H. A. Brongers); a moábita nő befogadása egy júdeai családba (G. Gerleman). Ezek azonban mind másodlagos szempontokra utalnak; a lényeg az, hogy Isten gondot visel Izr.-re; aki teljesíti kötelességét, azt megjutalmazza, védőszárnyai alatt oltalomra talál.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit