Dorian Gray
Dorian Gray [gréj] – előkelő angol fiatalember, Wilde Dorian Gray arcképe c. regényének címszereplője. A tüneményes szépségű ifjút rajongó barátságába fogadta a festő Basil Hallward, pompás arcképet festett róla, és neki ajándékozta. ~ csak azt fájlalta, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja, míg a képé örök marad, s felsóhajtott: bárcsak fordítva lenne! Nemsokára megtudta, hogy kívánsága teljesült: amikor a kis Sibyl Vane-t kíméletlenségével öngyilkosságba kergette, a képmás szeráfi arcán kegyetlen ránc tűnt fel a száj szögletében. Új barátjának, az előkelően cinikus és dekadens Lord Henrynek a befolyására ~ hamarosan átadta magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszított a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyedt, a züllés minden nemét és formáját megtapasztalta. Arca és szeme két évtizeden át megőrizte az ártatlan ifjú szépségét, s közben a festett arcmás, amelyet gondosan elzárva tartott háza egy titkos helyiségében, híven mutatta az idő és a bűn rombolását vonásain. Basil egyszer szemére vetette szörnyű vétkeit, és kis híján leleplezte a kép titkát is. ~ hirtelen rátörő indulatában leszúrta a festőt, majd egy tönkretett hajdani barátját zsarolással rávette, hogy kémiai módszerekkel tüntesse el a bűntény nyomait. Utóbb csodával határos szerencsével ~ megmenekült Sibyl bátyjának bosszújától, s ekkor úgy érezte, hogy itt az ideje jó útra térnie. Bűnös múltja tanúját, a szörnyűséges képet szét akarta hasogatni, ám a személyzet őt lelte holtan a szobában, szívében szúrt sebbel, s arcán egy züllött aggastyán riasztó ráncaival, míg ifjúi szépsége a képmás arcán tündökölt tovább. – A hatásos alapötlet nem igazán eredeti, a romantikában oly népszerű személyiséghasadás (Doppelgänger), valamint E.T.A. Hoffmann fantasztikuma és Balzac Szamárbőr c. regénye lelhetők fel ihletői között. Fontosabb ~ személyiségében a kísérlet az erkölcs nélküli, csupán az artisztikum által irányított élet megvalósítására. ~ nem egyszerűen züllik, hanem az öt érzék által befogadható élvek összességét igyekszik magáévá tenni. S ebben nem csak erkölcsi közömbössége, hanem gazdagsága és társasági helyzete is segíti. A túlérett szépség dekadens kultusza testesül meg benne, amit gyakorlatilag természet adta szépsége és csodás módon meghosszabbodott ifjúsága tesz lehetővé; mindehhez Lord Henry megvesztegető ideái adják az eszmei alapozást.
