Hanno

Full text search

Hanno – teljes nevén Justus Johann Kaspar Buddenbrook, Thomas Mann A Buddenbrook ház c. regényében Thomas Buddenbrook egyetlen fia. Születésétől fogva törékeny alkatú volt, gyakran betegeskedett. Szelleme annál élénkebb volt, korán fölfedezte a költészet és a színpad varázsát, de a legjobban a zene bűvölte el, az rázta meg lelke legmélyéig. A kíméletlen, erőszakos iskola nagy gyötrelmeket okozott neki, csak egy érzékeny fiú barátságában és ábrándjai világában talált menedéket a durva valóság elől. Születésekor apja még a cég majdani fejét remélte benne, ám ~ tízéves kora után meghalt; addigra egyébként már apja sem élt, a céget pedig elárverezték. – ~ a dekadencia, a végakkord a nagy múltú polgárdinasztia történetében. Már apjában bomlani kezdett a kemény tartás, az önbizalom; a kisfiú ráadásul anyjától, a kissé titokzatos Gerda Arnoldsentől a zene rajongó szeretetét és a köznapi élet előkelő megvetését örökölte, illetve tanulta el. Benne a polgár kifordult valójából, művésszé lett, akárcsak utóbb a rokon hős, Tonio Kröger, csakhogy ~ olyan végletes, szinte önpusztító fokon, hogy fizikailag is képtelen az életet végigélni, meg kell halnia gyerekként. – ~ alakjában, főleg iskolai élményeiben az író sok önéletrajzi elemet használt fel.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit