Horváth Piroska – az újnemes Horváth Miklós legkisebb lánya Mikszáth Különös házasság c. regényében. Különc apja roppantul féltette; mivel kiskorában sokat betegeskedett, orvosi tanácsra megkívánta lányától, hogy naponta egy növendék fát vágjon ki az erdőben. Ekkor találkozott először ~ a kamasz Buttler Jánossal, s kölcsönös rokonszenvükből idővel szerelem és eljegyzés lett, amiben megvolt a maga különös szerepe Horváth Miklós uramnak is. Mikor a vőlegényt az erőszak más nőhöz kényszerítette, ~ megígérte szerelmének, hogy hűségesen vár reá, de feltételül kikötötte, hogy amíg az ügy jogilag nem rendeződik, nem közelítenek egymáshoz. A fogadást mindketten állták, de mint utólag kiderült, mindegyikük hosszabb-rövidebb időt töltött, kilétét titkolva, a másik közelében. Aztán elveszett minden remény, a szerelmesek még utoljára találkoztak, s valamit titokban megbeszéltek… majd meghalt Buttler, legalábbis koporsóját berakták a családi kriptába, s hamarosan ~ is eltűnt a világ szeme elől… alighanem így fogtak ki a komisz világon, amely nem akarta engedni boldogságukat. – Nagy szeretettel és költőiséggel rajzolta meg az író ~ban talán legvonzóbb nőalakját: mily hamvasan tiszta, mily természetes, eleven kedélyű, és mily törhetetlenül erős lelkű, amikor szerelméért küzdeni, de legalábbis tűrni és várni kell! A felháborodás indulata, amelyet az író ki akart váltani az olvasóból, legfőképp abból fakad bennünk, hogy az ármány egy ilyen nagyszerű teremtés boldogságát akarja tönkretenni.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.