Ximena

Full text search

Ximena – előkelő spanyol leány Corneille Cid c. drámájában. Szerelmes volt a vitéz Don Rodrigóba, aki a becsület parancsára kénytelen volt párbajban megölni Don Gomezt, a lány apját. Nem is ez volt a baj, hisz ~ aligha méltatta volna szerelmére, aki a becsületéért haboznék életét kockára tenni, ám az ő becsületérzése viszont azt írta elő, hogy apja gyilkosának megbüntetését követelje a királytól. Hódolója, Don Sanchez felajánlotta, hogy kiáll párbajra a sértővel, s ezt ~ elfogadta, bár mitől sem rettegett inkább, mint védője győzelmétől, hisz akkor ennek kellett volna kezét adnia. Szerelmesének vértelen győzelme a párbajban feloldhatta volna konfliktusát, de ő még mindig ellenállt a házasság gondolatának; végül a király egyévi haladékot szabott ki, amely majd elcsitítja a zajgó érzelmeket. – A mű alapkonfliktusa, a becsület és szerelem feloldhatatlan ellentéte itt két szerelmes fiatal lelkét feszíti szét. A mereven felfogott becsület görcsében vergődnek, s ~ még inkább, mint Don Rodrigo, hiszen a döntés az ő kezében van, őt készteti ez a becsület, hogy eltaszítsa magától, akihez szíve-lelke vonja. Sem a szerelem, sem a királyi szó, sem Rodrigo győzelme nem képes a görcsöt feloldani benne, csak az idő jótékony múlása ad reményt erre. – ~ történelmi alak, valóban ő volt Cid felesége; középkori románcok is megénekelték házasságát, s ezekben ő maga követelte a királytól, hogy kényszerítse Cidet a házasságra kárpótlásul azért, hogy apjától megfosztotta őt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit