Alexandria Kikötőváros a Földközi-tenger partján a Nílus deltájának Ny-i részén. Nagy Sándor alapította Kr. e. 332-ben. Rohamosan fejlődik, a PTOLEMEIDÁK alatt Egyiptom fővárosa, a legnagyobb és legfontosabb hellénista város, majd a római birodalom Róma után következő második legnagyobb városa. Tervszerűen építették, egymást derékszögben keresztező utcákkal, világítótornya (Fárosz) azókori világ hét csodájának egyike. Kikötőjéből indultak a Rómát gabonával ellátó hajók. Pénzforgalmi, ipari, kereskedelmi és kulturális központ. A Muszeionjához csatlakozó könyvtára, az ókori kultúra legnagyobb gyűjteménye. Ide vonzotta a tudósokat, felvirágzott a filológia, a hiteles szöveg megállapításának és magyarázatának a tudománya.
Lakói egyiptomiak, g.-ök és zsidók. A hellénista kultúrának ebben a fellegvárában élt az anyaországon kívüli legnagyobb zsidó közösség, itt megy végbe a legmélyrehatóbb érintkezés köztük és környezetük között. A g. nyelvben és kultúrában otthon vannak, megpróbálják apologetikus, sőt misszionáló szándékkal a zsidók szellemi örökségét koruk műveltségének nyelvére lefordítani. Itt áll elő a LXX (az ÓSZ g. fordítása), itt működik FILÓN, aki allegorikus írásmagyarázati módszerrel igyekszik bebizonyítani az ÓSZ vallásának és filozófiájának az azonosságát. Szülőhelye az ékesen szóló és az Írásokban jártas APOLLÓSnak, a keresztyén hit egyik nagyhatású terjesztőjének (ApCsel 18,24). Az ÚSZ iratai közül a Zsid írásmagyarázati módszere áll közel az alexandriai zsidó iskoláéhoz.
Az alexandriai zsidóság (valószínűleg megtért tagjain át) befolyásolta az ókeresztyénség teológiai fejlődését is. Alexandriai KELEMEN, majd Origenész filológiai buzgalma, allegorikus írásmagyarázati módszere, apologetikus, misszionáló, a célon túllövő harmonizáló törekvése az ő törekvéseik keresztyén folytatása.
CP
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.