Anamnézis A h. zikkárón »emlékezés«, »emlékeztet«, »emlékeztetés« megfelelője. A g. anamné-tőből képzett olyan főnév, amely az igében megjelölt cselekvés folyamatát kifejező főnevek sorába tartozik (nomina actionis).A B szerint az emlékezés, és emlékeztetés olyan tett, amely a múlt eseményét feleleveníti és indítást ad arra, hogy az rendszeresen történjék.
Az ÓSZ-ben 4Móz 10,10 szerint Isten szövetséges népe körében az öröm napjain, az ünnepek, és a hónapok kezdetén meg kellett fújni a kürtöket, az égő-, és hálaáldozatokra. Ezek emlékeztették Izráelt a szövetséges Isten tetteire, és a maguk helyzetére. A 2Móz 12,14 szerint a páskaünnep az egyiptomi szabadulásra való emlékezés ünnepe, amely évről évre ismétlődött. A nagy engesztelő áldozat Isten szövetséges népét emlékeztette a bűnre és a szabadításra.
Az ÚSZ-ben az 1Kor 11,24 és a Lk 22,19 szerint Jézus búcsúvacsorája alkalmával azt a feladatot kapja tanítványi köre, hogy az ő engesztelő áldozatának bemutatása után emlékezésüknek emlékeztetésben kell folytatódnia. Krisztus követői az Úr útmutatása szerint úgy emlékeznek kereszthalálára, engesztelő áldozatára, hogy a vele való közösségben megerősödve emlékeztetik őt ígéreteire, amely reménységet jelent a teremtett világ számára és szolgálatukra egyaránt. Az anamnézisben az őskeresztyén egyház az úrvacsora ünneplése alkalmával már Iustinus óta (Dialógus a zsidó Trüfónnal 41,1), a szenvedésre való emlékeztetést, és az áldozatvállalására való elkötelezést látja. Az anamnézis az úrvacsora liturgiájának olyan részlete, amely Krisztus áldozatára úgy emlékeztet, hogy elkötelez az ő szellemében való, szeretetét megtapasztalható valósággá tevő, szabadítását hirdető, bűnbocsánatát érvényesítő életre, tettekre. Jézus olyan aktivitást vár követőitől, mint amilyet áldozata hirdet. (Ld. még ÚRVACSORA).
LSK
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.