Diatribé
Diatribé A g. filozófia egyik műfajának megjelölése. A diatribé g. szó (időtöltés, beszélgetés) szolgál egy olyan műfaj meghatározására, amelyet az egyszerű, közérthető stílus, az értekezés és párbeszéd közötti átmenet jellemez; e műfajt elsősorban a sztoikusok használták. Tartalmilag a vallási és politikai krízisben élő ember életcéljának megtalálása áll e műfaj középpontjában. A klasszikus szerzők közül Epiktetosz, Plutarkhosz, Horatius, Seneca és Filón is művelője volt a diatribé műfajának. E műfaj további jellegzetessége, hogy különös hangsúly kerül a beszéd vagy írás jól tagoltságára, a rendszeres fejtegetésre és a gondolati periódusok elhatárolására. Stilárisan jellemző rá a sok megszólítás, kérdés és fölkiáltás; sokszor idéz példát a mesékből, történetekből vagy a mindennapok eseményeiből; szívesen használ rímeket, retorikai ismétléseket vagy szójátékokat is.
E műfaj használatát már a g. nyelvű zsinagógák is átvették, de még erősebben érezhetjük hatását az ókori egyház prédikációiban (ld. elsősorban Római Kelemen munkáit). Sokszor érezhető e műfaj indirekt, a szerző által nem is észlelt befolyása. A diatribé stíluselemeit több ÚSZ-i irat is használja: így pl. a Róm 2,1-5 megszólítja a mindenkori olvasót; a Róm 3,1.3.5.7.9 kérdéseket tesz föl, amelyekre a válasz az előzményekből logikusan következik, s így vezeti előre a gondolatmenetet. A Róm 12,11-12 ellentétpárok szembeállításával próbál szemléletes maradni; a Róm 2,12kk pedig a »törvény« szó retorikai ismételgetésével lesz hatásos. Hasonló elemek találhatók az ev-okban is (pl. Mt 11,16kk), klasszikus példaként azonban mégis inkább a páli levelek állnak előttünk, míg a Jak-ot szerencsésebb a zsidó parainetikus irodalom felől magyarázni, mint g. hatásként értelmezni. (Ld. még SZTOA).
KaI
