Falu

Full text search

Falu H. káfár, g. kómé. Jelöli az emberi településnek azt a formáját, melyet nem vettek körül szilárd fallal, sőt legtöbbször semmiféle védelemmel sem láttak el. (Bár a sátorfalvak körül időnként tövisfal vagy tüskegát előfordult.) Tulajdonképpen ez különbözteti meg a falut a VÁROStól, nem pedig nagysága, mert voltak egészen kicsi városok és egyébként egészen nagy falvak. A két településforma azonban szoros kapcsolatban állt a B-i korban egymással: a falvak valamely fallal körülvett várossal erősen függő viszonyban állottak (vö. Józs 15,45-47 felsorolását). A függőség egyaránt politikai, katonai, gazdasági és kulturális - a falu nem tekinthető az ókori társadalom önálló egységének. Az említettek költői kifejezése a 2Sám 20,19: »meg akarsz ölni egy izráeli várost, egy anyát?!« Ennek a gondolatnak a párja a Zsolt 48,12, melyben Júda falvai szerepelnek »leányokként«.
Az ÚSZ ilyen értelemben használja ezt a szót. AMk 8,27 említi Cézárea Filippi falvait, tehát a falvak függő viszonya Jézus korában is fennállt. Sokszor említi a galileai falvakat is az ÚSZ (pl. Mt 14,15), de általános használatban is: Jézus vagy tanítványai sorra járják a városokat és falvakat (pl. Mt 10,11). A Jn 7,42 Betlehemet is Dávid falujaként említi - ez felelt meg a helység valóságos jellegének.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit