Glossza, glosszátor
Glossza, glosszátor A régi és tekintélyes szerzők műveihez írt széljegyzeteket nevezték glosszáknak, glosszátornak pedig a széljegyzetek készítőjét. A szó a g. glossza = »nyelv«-ből ered, jelentése előbb: »nehezen érthető szó«, később: a »magyarázat« értelmében használták. A g.-öknél már a Kr. e. 5. szd.-ban készítettek glosszákat Homérosz műveihez. Ezek formája a lapszéli (marginális) vagy sorok közti jegyzet, ezeket idővel tárgy- vagy fogalomkörök szerint szótárszerű gyűjteményekbe foglalták. A keresztyénség elterjedésével kialakultak a B-i glosszák. Az elsőt Hészükhiosz készítette (5. szd.). Példáját sokan követték egészen a 16. szd.-ig. Így alakult ki a latin és g. egyházatyák műveiből készített kivonatok felhasználásával a Glossza Ordinaria, a középkor legrészletesebb B-i kommentárja, melyet a 12. szd.-tól bevezettek az oktatásban. Canterbury Anselmus és Petrus Lombardus is dolgozott rajta, utóbbi szerkesztette az ún. Magna Glossaturát. (Ld. még KÉZIRATOK, BIBLIAI)
