Istenfélő
Istenfélő B-nk ezzel a névvel illeti azokat az egyistenhittől megragadott pogányokat, akik valamilyen mértékben igyekeztek megtartani a zsidóság vallási előírásait, ragaszkodtak a zsinagógákhoz, de nem vetették alá magukat a körülmetélkedés rendjének, ezért nem is vétettek fel Izráel fiai közé. A prozelitizmusnak két fokozata ismeretes. Voltak olyanok, akik elfogadták ugyan a zsidók monoteizmusát, megtartották a szombatot, de a törvény teljessége rendjének nem vetették alá magukat. Ők voltak a törvény kapujában megmaradt jövevények. De voltak olyanok, akik vállalták a mózesi törvény teljes megtartását és körül is metéltették magukat. Különösen a diaszpórában voltak ilyen törvényen belüli jövevények.
A keresztyénség elterjedésénél nagy jelentőségű volt jelenlétük, különösen a diaszpórában. Az ÚSZ istenfélőnek említi Kornéliuszt (ApCsel 10,2), a pizidiai Antiókhia előkelő asszonyait, akik a zsinagógában hallgatták Pált (13,15), »istenfélő görögök« vannak jelen Pál prédikációján Thesszalonikában (17,4) és ezek között említtetik a korinthusi Jusztusz is, akinek házába költözött Pál (18,7). Az említettek mind segítették a keresztyén misszió kiszélesedését a maguk szerény módján.
