Kegyelem királyi széke

Full text search

Kegyelem királyi széke Isten kegyelmének a trónja (g. thronosz tész charitosz) azóta áll, amióta Jézus, a mi nagy Főpapunk és közbenjárónk az egeken áthatolva bement Isten mennyei világába. Ezáltal lehetővé tette, hogy a benne hívők a kegyelem királyi székéhez járulhassanak. Jézus főpapi áldozata nélkül sem méltók, sem képesek nem tudnánk lenni arra, hogy ezt megtehessük. Jézus azonban, átélve az ember minden kísértését, erőtlenségét, bűntelen maradt, azért juthatott be a kegyelem királyi székéhez és eszközölhette ki a mi bejutásunkat is.
Az ÓSZ népének nagy szüksége volt a biztatásra, hogy bátran járulhat Isten trónjához, mert a Messiás Jézus már ott járt előttük és teljes kegyelmet nyert el a számára. Erre a bizonyosságra az ÚSZ-i hívőknek is szükségük van: a kegyelem királyi székén a kegyelmes Isten ül, akihez szabadon járulhatnak. Ami Jézus előtt teljesen kizárt volt, hogy valaki a szentek szentjébe bemehessen, hacsak nem éppen soros főpap volt abban az évben: most már minden hívő odajárulhat magához a kegyelem királyi székéhez, mert Jézus váltságműve új szakaszt nyitott Isten és népe kapcsolatában. Készen van Isten kegyelme: nem ítéletre méltó bűnösöket, hanem kegyelemre szoruló, megváltott fiakat lát bennünk (Zsid 4,16).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit