Készség
Készség Az az állapot, amikor valaki valaminek a megtételére belsőleg elszánta magát, s megcselekvésének belső és külső feltételeit is igyekszik megteremteni, továbbá készen áll valakinek vagy valaminek a fogadására.
Az ÓSZ-nek nincs egyértelmű szava e fogalom kifejezésére, többnyire a nödébá főnévvel (ahol a hangsúly az önkéntességen van), a nákón, mukán melléknevekkel (kész, készen), és az 'rk, bks, kvn igékkel és képzett alakjaikkal (készülni, felkészülni, készenlétben lenni) igékkel írja körül. Hasonló a helyzet az ÚSZ-ben is: mind főnévként (hetoimaszia, Ef 6,15), mind melléknévként (haplosz, Jak 1,5) csupán egyszer fordul elő. A fogalom jelölésére az ÚSZ a hetoimazein igét (készít, elkészít) és a hetoimosz melléknevet (kész, készen) használja.
A fogalom B-i körülírásai igen tanulságosak, mert ezekből sokat megtudunk mibenlétéről. Az emberben egyaránt lehet készség jóra és rosszra. Az, hogy kiben mire van meg a készség, alapvetően attól függ, hogy milyen a szíve (Mt 9,4; 12,34; 15,9), és milyen lélek uralma alatt van az élete. De cselekedetéért mindenki felelős. A gonoszt meg kell tagadni, a jóhoz oda kell fordulni. Az embernek feladata, hogy a jóra való készséget munkálja, ápolja magában, erre erősítse meg lelkét (Zsolt 1,2; 57,8; 108,2; Lk 6,40; Ef 5,10; Fil 4,8k). A minden jóra való készség alapvetően imádság kérdése, mind magunkért, mind másokért (Zsid 13,21). Istenben megvan a készség, hogy lényének minden áldásában részesítse az embert (Jak 1,5), de készen van arra is, hogy megbüntesse azokat, akik gonoszságot cselekesznek (Jób 18,12; Zak 12,9; 1Pt 4,5).
