Konzul
Konzul Római közéleti méltóság. A királyság megszűnése után az imperium fölötti hatalmat többé már nem ruházták egy emberre, élethossziglan, hanem évenként változóan két-két férfire, akik bírák, fővezérek és társuralkodók voltak egyszerre. Az első konzult Kr. e. 509-ben, az utolsót Kr. u. 541-ben választották, amikor Justinianus császár eltörölte a konzuli hivatalt.
A néptribunusok kivételével minden magistratus tartozott nekik engedelmeskedni. Határozatuk ellen a néphez lehetett fellebbezni. De a hivatalos működésükért csak a hivatali évek letelte és távozásuk után voltak felelősségre vonhatók. A rómaiak az éveket kezdetben a Város (Róma) alapításától számolták, de később a konzulok nevéről nevezték. Talán azért, mert Kr. e. 153-tól fogva a hivatalba lépésük január 1-jén történt. Így valamennyi konzul nevét és szolgálati idejét pontosan ismerjük.
Nagy veszély esetén a szenátus, illetve a nép a konzuloknak minden fellebbezést kizáró főhatalmat adhatott. És föltétlen hatalmuk volt, valahányszor a városból hadjáratba távoztak. Mint polgári hatóságnak is nekik volt a legfőbb végrehajtó hatalmuk. A helytartók hozzájuk küldték be a jelentésüket és az uralkodók az irataikat. Ők fogadták a külföldi követeket és vezették a szenátus elé. Hivatali jelük a toga praetexta, a sella curulis és 12 lictor a fasces-nek nevezett vesszőcsomókkal, amelyekbe hadviselés idején, amikor a konzulok katonai főhatalommal is fel voltak ruházva, bárdok is voltak beszúrva, az élet-halál fölötti hatalom jelzésére.
Azokban az időkben, amikor egyes kimagasló férfiak a rendes egy évnél hosszabbra terjedő katonai főhatalmuk révén magukhoz ragadták az államügyek intézését – például az I. és II. triumvirátus idején –, a konzulság jelentősége háttérbe szorult.
