Láng
Láng H. lahab, g. glósszai hószei pürosz. A lobogó tűzre jellemző nyelv alakú fényjelenség. Az ÓSZ-ben Isten gyakran jelenik meg lobogó láng formájában, ami megközelíthetetlen szentségét és dicsőségét fejezi ki. Így jelent meg Mózesnek az égő csipkebokor lángjában (2Móz 3,2), Gedeon pedig akkor bizonyosodott meg arról, hogy valóban Istennel beszélt, amikor tűzláng csapott ki a sziklából (Bír 6,21). Izráelt a pusztai vándorlás idején füst- és tűzoszlopban vezette Isten (pl. 2Móz 13,21k; 14,24 stb.). A Síniai-hegy égig érő lánggal égett, amikor az Úr megjelent Mózesnek és a hetven vénnek (5Móz 4,11). A későbbi teofánia-ábrázolásokban bizonyos teológia elhatárolódás mutatkozik a tűzláng jelenségével szemben (vö. 1Kir 19,12).
A tűz egyúttal Isten megemésztő, pusztító hatalmának is a jele (1Móz 19,24; 4Móz 21,28; Zsolt 106,18; Jer 48,45; Ám 1,4.7.10.12.14; 2,2.5; Hós 8,14 stb.). Miután Isten kiűzte az első emberpárt az Éden kertjéből, a kert elé kerúbokat és villogó lángpallost állított (1Móz 3,24; a kép eredete tisztázatlan, vö. Ézs 34,5; Jer 47,6). A gazdag ember Jézus példázatában a pokol lángjai között gyötrődik (Lk 16,24). De Isten védő, oltalmazó szeretetét is kifejezheti (2Kir 6,17; Zak 2,9), ezért mondhatja az Énekek 8,6 a szeretetről: »úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja«.
Az ÓSZ-i hagyománynak megfelelően az első pünkösd alkalmával Isten Szentlelke lángnyelvek formájában jelent meg és töltetett ki a tanítványokra (ApCsel 2,3). (Ld. még TŰZ)
