Manna
Manna 1. A pusztai manna története
A manna a pusztában vándorló Izráel kenyere volt (h. mán, g. man [LXX], mánna [ÚSZ]). Az egyiptomi szabadítás után, az ígéret földje felé haladva, Izráel zúgolódni kezdett Mózes és Áron ellen, mert nem volt kenyerük. Visszasírták Egyiptomot, mert ott jóllakásig ehettek húst és kenyeret. Isten meghallgatta a nép zúgolódását, s megígérte, hogy ad nekik húst, és a mennyből hullat kenyeret. Este fürjek lepték el a tábort, reggel pedig, mikor a harmat felszáradt, finom, szemcsés dolog maradt a földön, mint valami finom dara. Amikor az izráeliek meglátták, azt kérdezgették egymástól: »mán hú«, azaz: mi ez? A népi etimológia szerint ez a kérdés a manna szó eredete. A szó valóságos etimológiáját nem ismerjük. A nép kérdésére Mózes adta meg a választ: ez az a kenyér, amit az Úr adott. E naptól kezdve, mindaddig, amíg meg nem érkeztek az ígéret földjére (Józs 5,12), a szombatok kivételével, minden reggelre hullatott Isten mannát a mennyből. Mindenki annyit szedhetett belőle, amennyire szüksége volt. A fejenkénti egy ómer (bő három és fél liter) a szükségnek megfelelően megadott bő mérték volt. A mannát korán reggel kellett szedni, mert mikor a Nap melegen sütött, elolvadt. Másnapra nem volt szabad eltenni belőle, mert megkukacosodott és megbüdösödött. De a szombatra szedett és eltett manna épen maradt. A manna olyan fehér volt, mint a koriandermag, s az illatos gyantacsepphez hasonlított. Íze olyan volt, mint a mézeskalácsé, olajos süteményé. Kézimalomban megőrölték, mozsárban megtörték. Megfőzték és lepényt készítettek belőle. Áron, Mózes parancsára, egy ómernyit egy edényben a bizonyság ládája elé helyezett, bizonyságul az eljövendő nemzedéknek (2Móz 16; 4Móz 11,7kk). Időnként a manna miatt is zúgolódott Izráel, hitvány eledelnek nevezte. Isten büntetésül mérgeskígyókat bocsátott rájuk, s csak az menekült meg, aki feltekintett az Isten parancsára készített és póznára tűzött rézkígyóra (4Móz 21,4kk).
2. A pusztai manna és jelentősége az ÓSZ-i korban
Már a mannáról szóló történeti tudósítások is jelzik, hogy a manna több volt puszta kenyérnél. Isten gondviselő szeretetének csodája volt, ami napról napra megújult népén (vö. Mt 6,11). Vannak, akik a mannát a Sínai-félszigeten ma is ismert jelenséggel azonosítják. Egy speciális tamariszkuszfa levelein egy rovarfajta szúrására fehér cseppek keletkeznek, amelyek megkeményedve lehullanak a földre. De ebből a »mannából« hiányoznak azok a tulajdonságok, amelyekkel a B-i manna rendelkezett. Az azonosítás ellen szól továbbá, hogy Isten a mannát a szükséges hatalmas mennyiségben negyven éven át naponta adta, mindig ott, ahol népe járt. Így a manna megmagyarázhatatlan csoda marad. A manna továbbá eszköz volt Isten kezében, amellyel próbára tette népét, hogy mindenben akarata szerint jár-e (2Móz 16,4.28). S a mannával nem csak táplálta, próbálta, hanem tanította is Isten Izráelt, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazokkal, ami az Úr szájából származik (5Móz 8,3).
A honfoglalást követő időkben Izráel hálával emlékezett a mannára, csodának tekintette, mennyei gabonának (Zsolt 78,24), isteni kenyérnek (rev. Károli: »angyalok kenyere«; Zsolt 78,25), mennyei kenyérnek nevezte (Zsolt 105,40). Az intertestamentális kor bölcsességirodalma Isten csodálatos ajándékának és az eljövendő eszkhatológikus lakoma előízének tekinti.
3. A manna az ÚSZ-ben
Jézus korában Mózes isteni küldetése jelének tekintették (Jn 6,31k).
Az ÚSZ szerint a manna - jel, az ÓSZ sok más jeléhez hasonlóan, Jézus Krisztusra mutat. Benne ajándékozta az Atya az igazi mennyei kenyeret, amely életet ád a világnak (Jn 6,32k). Akik a pusztai mannát ették, meghaltak, de aki ezt az igazi mennyei kenyeret eszi, él örökké (Jn 6,58). Pál apostol lelki eledelnek nevezi (1Kor 10,3), s az úrvacsora misztériumát látja kiábrázolva benne. A megdicsőült Jézus Krisztus a győztesnek ad az elrejtett mannából (Jel 2,17), ami az eszkhatológikus lakomában, a Bárány menyegzőjének vacsorájában való részesülést jelenti (Ézs 25,6kk; Jel 19,9).
NA
