Őröl, őrlés
Őröl, őrlés Izráel népe életében létfontosságú tevékenységnek számító munka volt, amit minden család maga végzett (h. töchón, táchan, g. aletho, likmao). Voltak ugyan nagy malmok is, de az őrlés legáltalánosabb módja a kézi őrlés volt: egy kerek, domború, érdes felületű követ helyeztek a földre, arra hasonló méretű, a szélén fogóval ellátott homorú követ illesztettek, amelynek közepén tölcsér alakú nyílást alakítottak ki, azon keresztül juttatták az őrlésre szánt magvakat a két kő közé. A felső kő megfelelő mozgatásával a magvak a kívánt nagyságúra töredezve, dara vagy liszt formájában a malomkövek mellé helyezett kendőre hullottak.
A mannát is kézi erővel őrölték a pusztai vándorlás idején (4Móz 11,8). Általában az asszonyok feladata volt (Mt 24,41; Lk 17,35), de ahol lehetett, ott szolgákkal vagy foglyokkal végeztették, mert nehéz, terhes munka volt (2Móz 11,5; Bír 16,21). Jób büntetésként vállalta, hogy ha ő vétkezett, akkor a felesége másoknak őröljön (31,10). Mivel az őrlés útján nyert dara vagy liszt mindennapos tápláléknak számított, tilos volt malomkövet zálogba venni (5Móz 24,6). Az őrléssel járó zaj az élet hangja volt, annak megszűnése a legnagyobb nélkülözést jelentette (Jer 25,10).
