Pénzváltó
Pénzváltó A pénzváltók (h. mu, tömuráh, g. trapeszitesz, kermatisztesz szavak jelentése: elcserél, becserél, bevált, pénzváltó) tevékenységének két alapja volt. Az egyik az, hogy az érvényben tartott mózesi törvény Izráel népének minden 20 évnél idősebb tagja számára előírta azt, hogy az Úrnak szánt áldozat céljára évente fél sekelt (siklust) adományozzon a templomban. Ezt csak a régi szent pénzben volt szabad megfizetni, azért az idegen országokból érkező zarándokok kénytelenek voltak a pénzváltóknál beváltani pénzüket sekelre (2Móz 30,11-16). A pénzváltók Jeruzsálemben működtek, sőt az év bizonyos időszakaiban, nagy ünnepek alkalmával a templom udvarán állították fel pénzváltó asztalaikat. Mivel a pénzváltók és az állatárusok úgy tevékenykedtek, hogy megszentségtelenítették Isten házát, Jézus szent haragra gerjedve kiűzte őket onnan (Mt 21,12; Mk 11,15; Jn 2,15). A pénzváltók ezenkívül rendszeres pénzügyleteket bonyolítottak le: kamatot fizettek a náluk elhelyezett betétekért, amelyeket további nyereség reményében kölcsönadtak. Izráelben csak idegenek, vagy izráeliták csak idegenekkel gyakorolhatták ezt, mivel Mózes megtiltotta, hogy egy izráelita a felebarátjától kamatot fogadjon el (5Móz 23,19-20).
Jézus tényként fogadta el a pénzváltók működését (Mt 25,27; Lk 19,23), de jajt kiáltott azokra, akik másokon gazdagodnak meg (Lk 6,24-25).
