Full text search

Régebbi átírás szerint: Rá. Egyiptomi Napisten. Tiszteletének központja Ón, görög nevén Héliopolisz (Napváros), Egyiptom egész történelme folyamán szellemi fővárosnak számított. A napot ősidőktől fogva tisztelték, így Ré alakjához különböző, egymással össze nem egyeztethető elképzelések, mítoszok kapcsolódtak, melyek egyszerre, párhuzamosan voltak érvényben. Reggel kiemelkedik a habokból, bárkába száll, áthajózik az égbolton, este átszáll egy másik bárkába és az éjszaka folyamán az alvilágon utazik végig. Reggel gyermek, délben életerős férfi, este aggastyán. Lehet sólyom is, amely bárkáján végigutazik (eredetileg bizonyára repült) az égbolton. Horusz a sólyom, a felkelő Nap Horusz-gyermek.., akit sólyomfejjel ábrázoltak. Reggel Nut, az ég istennője megszüli Rét, utazása után este ismét magába fogadja stb. A mi logikánk szerinti rendet teremteni lehetetlen.
Mint főisten, különös kapcsolatban áll az uralkodóval. A 2. dinasztia uralkodója védence, az 5. dinasztiától kezdve a fáraó fia Rének. Az évezredek során más-más isten került az élre, aszerint, ahogy a belpolitikai erőviszonyok változása során tisztelőik köre, papságuk nagyobb hatalomhoz jutott. Ilyenkor ezek összeolvadtak Rével. Így lett főisten Amún-Ré, de volt Khnum-Ré, Szobek-Ré is. Az alvilági ítélkezésben, így a halottkultuszban is döntő szerepet játszott, még az Újbirodalom idején előretörő Ozirisz mellett is megmaradt jelentősége, bár ez az alvilág legismertebb istensége lett.
Ehnaton fáraó (Kr. e. 14. szd.) megpróbálta visszaszorítani az Amún kultuszt és Atont tette meg a főistennek. Sőt! Ez a vallási reform a monoteizmus irányába fordította (átmenetileg) az egyiptomi vallás fejlődését. Ez is Napkultusz volt: Aton a Napkorong, a korábbi elképzelések szerint Ré egyik megjelenési formája.
CP

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit