Recepció
Recepció A nyelvészetben és a vallástörténetben használt kifejezés, amely a nyelvi, ill. vallási közösség tradíciójának törvényszerűségeit kutatja. A modern recepciókutatás felismerte, hogy szövegek születése, átvétele és hagyományozása meghatározott keretek között, a tradíció és az egyéni képzettség által meghatározott konvencionális forma- és recepcióminták alapján történik. Tehát sem a nyelv, sem pedig egy-egy vallás nem képzelhető el hagyományozók és a hagyomány recepciója nélkül. A tradíció helyes és beható ismerete azonban befolyásolhatja a recepció menetét. Ugyanis a jeleknek nem csupán a jelentése, hanem az értelme és alkalmazása is a konvenciók függvénye. A nyelvi közösség a tradíció transzcendentális feltétele.
A szövegek csak önmagukból nem értelmezhetők. Egy szöveg sajátosságait csak egybevetésekkel lehet felismerni. Még egy viszonylag egyszerű tagolású szöveget is nyilván egybe kell vetni más szövegekkel. Minden ilyen módszertani lépéssel kapcsolatban felvetődik a szöveg-összehasonlítás, a hagyománytörténet és a történelmi továbbadás szabályainak kérdése. A recepciókutatás arra hívta fel a figyelmet, hogy egy szöveget még nem magyaráztunk meg azzal, hogy a szerző intencióit és az anyag eredetét meghatároztuk. Hiszen a tradicionális anyag nem csupán a szöveg szerzője számára jelentős, hanem a recipiensei számára is. A szövegek ugyanis addig érthetőek, amíg a közös hagyomány folyamatossága megvan. A recepció ott szakad meg, ahol ez a közös hagyománylánc megszakad, ahol a nyelvet már nem értik. Természetesen különbséget kell tenni produktív és receptív hagyomány között. Nem minden megértett hagyományt mondana maga is a recipiens.
Változások új helyzetekkel következnek be. A hagyományos anyaggal szemben változás állhat be bizonyos hagyományozási érdekekből, az anyag szelektálása miatt, vagy a közös hagyomány terjedelmének és funkciójának a megváltozása miatt. Amikor pl. az ÚSZ-i szerzők pogánykeresztyének számára idézik az ÓSZ-et, akkor a közös hagyomány mérete nyilván sokkal kisebb volt, mint amikor zsidókból lett keresztyéneknek idézték azt. A hagyománykritika speciális feladata az, hogy bizonyos képzetek konkrét valóságtartalmát megállapítsa. Ha ugyanis a nyelv formája és tartalma között nem teszünk különbséget, akkor annál inkább felvetődik a kérdés, hogy a közös nyelvnek és tradíciónak milyen konkrét funkciója van a különböző élethelyzetekben. Vegyük példának az »Isten igazsága« kifejezést. Amikor ezt Pál használja, akkor nyilván szövetségi hűségére gondol és az »igazság« h. jelentését veszi alapul, a pogánykeresztyén gyülekezetek azonban ezt a szókapcsolatot csak forenzikusan értették. A hagyományos anyag szelekciója abban is megnyilvánulhat, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen elhallgatunk. A megváltozott helyzet alapján a tradíció folyamatossága megszakad. De szelekció történhet bizonyos csoportok sajátos érdekei alapján is. Mindez azt jelenti, hogy a hagyomány használata mindig új élethelyzetek alapján történik szelektálással, ill. érdekek érvényesítésével vagy elhallgatásával. (Ld. még SZÖVEGLINGVISZTIKA; RECIPIENS)
VG
