Velő
Velő A csontok üregrendszerét kitöltő zsíros kötőszövet. A velőt a B-i idők közgondolkozása a legfinomabb zsiradéknak, valamint a testi erő forráshelyének tartja (Jób 21,24). A neve héberül: móah, görögül: müelósz.
Az Ézs 25,6-9 szerint Isten a Sion-hegyén tartandó szövetségi lakomán »zsíros, velős falatokat« ad majd a népeknek. Ez számított a korabeli emberek szerint a lakoma legjavának. Az áldozati állatból Isten épp ezért kapta a kövér részeket (3Móz 3,3.15k). A velő tehát átvitt értelemben jelenti valaminek a legjavát. Ezékiel példázata a rozsdás fazékról - melyben a kövér falatokkal együtt főnek a velőscsontok - hirdeti, hogy Jeruzsálem főemberei, a város »színe java« sem kerülheti el az ítéletet (24,1-14).
A Zsid 4,12 szerint Isten igéje áthatol »az ízületek és a velők szétválásáig«, vagyis az emberben nincs semmi, se szellemi-lelki, se testi vonatkozásban, amit az ige el nem érne.
