Ráchel

Full text search

Ráchel – vagy Rákhel, Ráhel ('bárány'), a háráni Lábán szépséges leánya (Ter). Jákob1 eredetileg az ő kedvéért állt Lábán szolgálatába, ám apja becsapta a vőlegényt, és az éj sötétjét kihasználva ~ csúnya nővérével, Leával házasította össze. Jákob ezután elvehette ~t is, ám kedvenc felesége sokáig meddő maradt. Férjének már tíz fia és egy lánya született nővérétől meg nővére és az ő szolgálóitól, mire ő végre megszülte József1et. Amikor Jákob egész családjával felkerekedett, s Lábán tudta nélkül Kánaánba vonult, az üldözésükre indult apát ~ szerelte le ravasz cselével. Az új hazában hozta a világra ~ második fiát, Benjámint, de ez a szülés az életébe került. – ~ már Jeremiásnál jelképes alakként lép elő, a népe pusztulását sirató anya ő: „Jajszó hallatik Rámából… Ráchel siratta fiait, és nem akart vigasztaltatni” (31,15), Ráma ugyanis, ahol a babiloni fogságba hurcolandó zsidókat összeterelték, Benjámin törzsi területén fekszik, ~ pedig Benjámin anyja volt. Máté2 evangéliuma e verset a betlehemi gyerekgyilkosságra (lásd Heródes1) vonatkoztatta. Arany Ráchel panasza c. verse is az utóbbi eseményre utal, de egy további allegorikus szinten: a gyermekei holtteste felett zokogó anyán a szabadságharcban elesett fiait gyászoló nemzet értendő. – Az újkori festészetben többen is megfestették a meghitt pillanatot, amikor a Kánaánból menekült ifjú Jákob a kútnál találkozik unokahúgával, s rokoni csókot ad neki, egyben a szerelem is felébred benne (Hugo van der Goes, Raffaello, Palma Vecchio, Veronese, Claude Lorrain). Cortona, Steen és Vouet azt a mozzanatot ábrázolta, amikor ~ egy tevenyergen ül, amelyben apjának féltett és általa ellopott bálványszobrai rejlenek, s havibajára hivatkozik, miáltal a nyereg férfi számára érinthetetlenné válik. [II. B3]

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit