Aithra

Full text search

Aithra2 – troizéni királylány, Pittheusz lánya. Bellerophontész jegyese volt, de a vőlegény sokáig nem jelentkezett, majd végleg elmaradt. A király egyszer az épp nála vendégeskedő Aigeuszt leitatta, és ~ az ágyába fektette; másnap Aigeusz továbbállt, de egy nagy kő alatt kardját és saruját hagyta majdan születendő fia számára. Ugyanezen az éjszakán történt, hogy egy sugallatra, amelyet álmában kapott Athénétől, ~ egy tengerparti szentélybe ment, és ott Poszeidón is a magáévá tette; a hamarosan megszületett gyermeknek, Thészeusznak ily módon egy isteni és egy halandó apja is volt. Mikor a gyermek felnőtt, ~ megmutatta neki a nagy követ, amit Thészeusz könnyedén felemelt, s a kardot és sarut magához véve, elindult Athén és egy dicső kalandokkal teli élet felé. Mikor Thészeusz már Athén királya volt, anyjára bízta az elrabolt Helené őrizetét. A Dioszkuroszok azonban rátaláltak húguk nyomára, s rabnőként Aithrát is magukkal vitték. Egyesek szerint ő javasolta Helenének, hogy hagyja ott férjét Parisz kedvéért; mindenesetre a királyné rabnőjeként Trójába került. Trója eleste után Démophón és Akamasz adták vissza nagyanyjuk szabadságát. IV C3, VII C2

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit