Böffen Tóbiás

Full text search

Böffen Tóbiás – angol néven (Sir) Toby Belch, nemesúr a Vízkereszt vagy amit akartok című vígjátékban. Iszákos, nagybélű és erőszakos fráter volt, nagybátyja Olivia grófnőnek, akinek a házánál élte parazita életét. Ráadásul oda szállásolta cimboráját, a jámbor Keszeg Andrást is, akit azzal biztatott, hogy elnyerheti unokahúga kezét, s e remény fejében szép pénzeket szedett ki a kákabélű lovagból. A nyársat nyelt udvarmester, Malvolio sokszor és fölényesen rendreutasította őt korhelykedése miatt, ezért a bosszús ~ Feste-tel meg Máriával, a grófnő komornájával és Fábián szolgával összetanakodva, vaskos tréfát eszelt ki a megszégyenítésére. ~ látta Olivia rajongását a gróf apródjáért, s a gyáva Keszeg lovagot felbiztatta, hogy hívja párbajra a vélt vetélytársat. Az apródot, akinek ruhája Violát rejtette, és akinek semmivel sem volt több kedve verekedni, mint kihívójának, Antonio3 mentette ki szorult helyzetéből, mert összetévesztette Sebastian1nal. Utóbb ~ és Keszeg Sebastianba botlottak, s az apródnak vélve őt, magabiztosan megtámadták, aminek folytán igen alapos eltángálásban lett részük. Mire a félreértések tisztázódtak, és minden szív rátalált a hozzá illő szívre, ~nak is be kellett látnia, hogy légvárat épített; a mafla lovagot bosszúsan elkergette, maga pedig a vidám Máriát vette feleségül. – A vígjáték figurái között a nevével is jellemzett, kissé Falstaffra emlékeztető ~ alakja képviseli a harsány komikumot. Mihaszna élősködő ez az elhájasodott szájhős, és mégis joggal pályázik a nézők rokonszenvére, mert amikor Malvolio erényes szigorával a „sör és perec” egyszerű élveit állítja szembe, akkor az élet igazságát hirdeti az álszent morál ellenében.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit