Ephesusi Dromio – szolga a Tévedések vígjátéka című darabban. Ikerfivérével, Syracusai Dromióval együtt csecsemőkorban megvette szegény szüleitől a gazdag Aegeon úr, hogy a maga két ikerfiának szolgát neveljen belőlük. Egy hajótörés alkalmával a család kétfelé szakadt; ~ az egyik ikerfiúval, Ephesusi Antipholussal s annak anyjával került együvé, de hamarosan az asszonyt is elvesztették, és sok hányódás után Ephesusba jutottak. ~ gazdája jómódba került s szép és gazdag feleség jutott neki Adriana személyében. Egy nap a városba érkezett urának ikerfivére, Syracusai Antipholus a szolgájával, aki persze nem volt más, mint ~ ikertestvére. Az egymás sarkára hágó bonyodalmak során ~ hol valódi urával akadt össze, hol azzal, akit annak vélt, s amazok is hasonlóképp cserélték fel őt az ikertestvérével. Így aztán folyton olyan pénzeket követeltek rajta s olyan megbízások teljesítését kérték rajta számon, amelyeket rendre nem ő, hanem a másik Dromio kapott. Akár valódi, akár vélt urával találkozott, csak ütlegek jutottak ki neki; a többiekhez hasonlóan ő is csak a végső kibonyolódáskor tudta meg a valót. – A darab alapötletét a szerző Plautus Az ikrek című bohózatából vette, ahol a két ikerfivér a Menaechmus nevet viseli, a bonyodalmat azonban Shakespeare kettőzte meg azáltal, hogy az ephesusi ifjúnak is adott egy szolgát, és főképp hogy a két szolgát is ikernek tette meg. Ezzel a fogással szaporította az epizódok számát, felfokozta a darab iramát, és a két nyelves szolga eleven kiszólásaival és szóbukfenceivel megteremtette azt a szintjét a humornak, amely sok más vígjátékában és színműveiben is hatásos kontrasztot képez a cselekmény és a szereplők felső rétegével.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.