Ferdinand

Full text search

Ferdinand2 – navarrai király a Lóvá tett lovagok című vígjátékban. Az ifjú király megegyezett három főrangú társával, Bironnal, Longaville-lel és Dumain1nel, hogy három évet szigorúan a tudományoknak szentelnek, s ezalatt az elmélyedés érdekében tartózkodnak az élvektől, legfőképp a nők társaságától. Erre szent esküt tettek, és a nőtilalmat egész udvartartásukra kiterjesztették. Hamarosan követségbe jött a Francia királylány és három szép társnője. A fogadalomra hivatkozva ~ udvarán kívül helyezte el e vendégeket, s ott tárgyalt velük. A király szíve azonnal tüzet fogott a szép királylány láttán, ahogy fogadalmas társai is beleszerettek a vendég egy-egy udvarhölgyébe. Gyengeségüket egy ideig egymás elől is rejtegették, de hamar kölcsönösen lelepleződtek. Némi bonyodalmak után mindegyik megvallotta szerelmét kiszemelt hölgyének. Az éles nyelvű, büszke hölgyek, akik a furcsa fogadtatásért nehezteltek még, nem omlottak hódolóik karjaiba, hanem egyévi próbaidőt szabtak nekik; ezt ~nak egy remetelakban, kenyéren és vízen kellett eltöltenie. – A hóbortos ifjú uralkodó által tervezett „akadémia”, amely az élet és természet tagadására épülne, semmivé lesz alakulása pillanatában, és akik az érzelmeket akarták megtagadni a steril tudásért, alaposan megbűnhődnek – ez a reneszánsz szellemet képviselő humanista drámaíró ítélete.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit