Junius Brutus

Full text search

Junius Brutus1 [júniusz brútusz] – eredetileg Lucius Junius, római államférfi; plebejusi eredetű lévén, nem volt rokona Junius Brutusnak (®Brutus3), a köztársaság megalapítójának és első konzuljának, csak az iránta való tiszteletből vette fel a Brutus nevet. A római szegénynép érdekeit hathatósan támogatta, ezért a szent hegyre való kivonulás (®Menenius Agrippa) után a plebejusok őt választották első néptribunusuknak. Shakespeare Coriolanus című tragédiájában is szerepel. Tribunustársával, Siciniussal együtt ~ az ingatag népet a címszereplő ellen bujtogatta; előbb fondorlatos eszközökkel Coriolanus konzullá választását igyekeztek megakadályozni, majd pedig javarészt koholt vádak alapján honárulóként halálra ítéltették volna, s végül sikerült a hőst legalábbis száműzetésbe kényszeríteniük. Amikor Coriolanus bosszúvágytól eltelve volszk hadat vezetett városa ellen, és Róma felégetésével fenyegetőzött, a feldühödött nép kevés híján meglincselte ~t. – A szerző, akinek a tragikus konfliktus érdekében főhőse nagy sérelmét jogosként kell feltüntetnie, szükségszerűen formál politikai ellenfeleiből demagógokat, akik a kicsinyes önérdektől vezettetve minden hitványságra képesek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit