Katalin

Full text search

Katalin2 – francia királylány, VI. Károly lánya az V. Henrik című krónikás drámában. Meghallva, hogy az angol király háborúzik hazája területén, a félelem és érdeklődés elegyétől hajtva udvarhölgyét, Alice-t, aki korábban Angliában élt, az angol nyelvről faggatta. A győztes Henrik aztán, miközben Károly és tanácsosai a békefeltételekről tárgyaltak az angol főemberekkel, szerényen önérzetes udvarlással igyekezett ~ hajlandóságát elnyerni. Egymás nyelvét alig beszélték, de így is kitűnt, hogy bár a hazáját legyőző ellenséget látja benne, udvarlójának férfiasan egyenes jelleme megnyerte ~ tetszését, és jó szívvel nyújtja neki a kezét, ahogy egyébként szülei ezt mint a békekötés zálogát egyébként is elvárják tőle. – A politikai tárgyalásokból és hadi eseményekből álló cselekményben kevés hely jut a női nemnek, ezért üde színfolt a darabban ~ kedvesen naiv alakja. Hiteles történelmi feljegyzések szerint egyébként a szóban forgó alkalommal Henrik sokkal faragatlanabbul viselkedett, mint az a hősét eszményíteni igyekvő szerző ábrázolásából kitetszik. Férje korai halála után egyébként ~ Owen Tudor walesi nemes felesége lett; gyermekük, Edmund Tudor volt az apja Richmondnak, a Tudor-dinasztia alapítójának. [B2]

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit