Tamora

Full text search

Tamora – gót királyné a Titus Andronicus című tragédiában. A címszereplő hurcolta fogolyként Rómába, és egyik fiát az anya minden könyörgése ellenére feláldozta saját elhunyt fiai szellemének kiengesztelésére. Az épp megválasztott császárnak, Saturninusnak megtetszett a szép asszony, és feleségül vette. ~ felbiztatta előző férjétől való fiait, Demetrius2t és Chiront, hogy gyalázzák meg Titus lányát, Laviniát, s öljék meg annak férjét, majd úgy rendeztette el, hogy a gyilkosság gyanúja Titus két fiára terelődjék, s így elérte, hogy mindkettőt kivégezzék. Mindezekben készséges segítőtársa volt gonosz szeretője, a szerecsen Aaron, akitől teherbe esve ~ titkon fekete magzatot szült. A császárné és fiai megölték volna a kompromittáló jövevényt, de Aaron elragadta a kicsit s magával vitte, miután megölte a szemtanúkat. ~nak sikerült a botrányt eltussolnia, de közben Titusnak tudomására jutottak az asszony gaztettei, és szörnyű bosszút állt: lakomára invitálta a császári párt, s miután leleplezte ~ előtt, hogy saját fiainak húsából evett, leszúrta őt. – A körmönfont borzalmakban tobzódó rémdráma vázlatos jellemei között ~é talán a legkoherensebb. Bosszúvágyának megvan az indítéka; ő maga gonoszságában számító és találékony, s terveihez készséges és tehetséges segítőtársat talál szeretőjében.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit