Asztalos János

Full text search

Asztalos János (Pécs, 1822. ápr. 7.Belgrád, 1898. nov.): ügyvéd, politikus. Tanulmányait külföldön végezte. A szabadságharc után tért vissza szülővárosába. Már 1851-ben mozgalmat indított a hatalmukkal visszaélő hatósági személyek ellen. 1858-ban Buda-külvidéki ügyész. Később hűtlenségi perbe fogták, 9 hónapig vizsgálati fogságban tartották. 1861-ben felhagyott az ügyvédséggel, Bócsán bérelt földet. Fizetésképtelensége miatt bezáratással fenyegették. 1867-ben Kecskemétre költözött, ott demokratikus irányú szervező munkát fejtett ki a parasztság körében, a szélsőbal kiegyezésellenes politikájához kapcsolódva a szegényparaszti mozgalmak élére állt. 1868-ban a kiskunfélegyházi véres zavargás után letartóztatták. 1869-ben a mozgalom másik főemberével, Madarász Vilmossal együtt megszökött a váci fogházból. Románián át Konstantinápolyig jutott el. Ott és a Balkán egyéb helyein próbált boldogulni. 1877-ben hazatérési engedélyt kért, kérését a hatóságok megtagadták. Anyagilag tönkrement, nyomora miatt öngyilkosságba menekült. – Irod. Pölöskei Ferenc: Az 1868-as alföldi parasztmozgalom (Századok, 1956. 1–2. sz.); Krajnyák Nándor: Az A.-féle parasztmozgalom Kecskeméten (Népkutató füzetek, 9. sz. Kecskemét, 1961).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit