Degen Árpád

Full text search

Degen Árpád (Pozsony 1866. márc. 31.Bp., 1934. márc. 30.): botanikus, kísérletügyi főigazgató, az MTA tagja (l. 1916, r. 1928). A bp.-i egy.-en 1889-ben orvosi diplomát szerzett. Rövid orvosi működése után 1886-tól haláláig, a bp.-i Vetőmagvizsgáló Állomás (később Intézet) vezetője volt. 1915-ben átmenetileg megbízták a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet vezetésével is. 1897-ben a bp.-i egy.-en magántanár lett a phytographia tárgykörből, 1927-től a szegedi egy.-en c. ny. r, tanár. Alelnöke, majd t. elnöke volt a Természettudományi Társ. Növénytani Szakosztályának. Főként mezőgazdasági növénytannal, a vetőmagvak és a növénynemesítés élettani alapjaival foglalkozott. A vetőmagvizsgálat egyes nemzetközi módszereit ő, ill. a vezetése alatt széles körben elismert intézet dolgozta ki. Legjelentősebb flórakutató munkássága. Elsősorban Mo., a Balkán és K-Európa flóráját kutatta. A Balkán flórájának korában legjobb ismerője, német (Österr. Botan. Zeitschr.) és m. (Magy. Botan. L.) nyelvű, 110 részből álló tanulmánysorozatában igen sok új növényfajt írt le, köztük Európa flórájában ismeretlen nemzetségeket, ezek egyike (Degenia) és sok más növény viseli nevét. 300 000 példányt tartalmazó herbáriumát az MNM-re hagyta. Megindította és 1902-től haláláig szerk. a Magyar Botanikai Lapokat. Szakfolyóiratokban 1000-nél több tanulmánya és ismertetése jelent meg. – F. m. A magyar füvek gyűjteménye (I–VIII. 1900–1914); A m. k. áll. vetőmagvizsgáló állomások (Bp., 1907); Magyar sásfélék, szittyófélék, gyékényfélék és békabuzogányfélék gyűjteménye (I–V. 1914–28); Flora Velebitica… (I–III. 1936–38). – Irod. Lengyel Géza: D. A. emlékezete (Botan. Közl., 1936); Jávorka Sándor: Emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1943).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit