Fallenbüchl Ferenc
Fallenbüchl Ferenc (Bp., 1873. szept. 2. – Bp. 1953. jan. 8.): tanár, történetíró, r. k. pap. ~ Tivadar testvére. Tanulmányait az esztergomi Hittudományi Főiskolán (1891) és a bp.-i tudományegy. magyar-német szakán végezte (1891-95), bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1901). 1895-től a nagyszombati Érseki Főgimnázium ideiglenes, 1901-től 1918-ig rendes tanára, s a Királyi Konviktus tanulmányi felügyelője. 1918- 1932 között a bp.-i Sacré Coeur Leánygimnázium ig.-ja, 1932-től nyugalomba vonulásáig (1936) bp.-i tankerületi főigazgató. Pápai kamarási címet kapott. 1903-1928 között nyaranta állandó magyar gyóntató volt Máriacellben. Pedagógiai, történelmi és irodalomtörténeti tanulmányokat írt; német és olasz nyelvből fordított. Jelentősek a magyaro.-i szerzetesrendek történetére vonatkozó kutatásai. – F. m. Otrokocsi Fóris Ferenc élete és irodalmi működése (Esztergom, 1899); Herder nevelési elvei (Nagyszombat, 1901); Német nyelvkönyv a gimnázium és reálgimnázium számára (Kardeván Károllyal, Bp., 1927; több kiad.); A rabváltó trinitárius szerzetesek Magyarországon (Bp., 1940); Az ágostonrendiek Magyarországon (Bp., 1943); Die Augustiner in Ungarn vor der Mederlege von Mohács 1526 (Gerhardt Ringgel, Louvain, 1965).
