Grósz István
Grósz István (Bp., 1909. máj. 28. – Sopron, 1985. febr. 25.): orvos, szemész, az orvostudományok doktora (1974). ~ Emil orvos fia és ~ Albert orvos unokája. Bp.-en szerzett orvosdoktori oklevelet 1933-ban. 1933-41 között a szemészeti klinikán működött, majd 1942-44 között orvos-főhadnagyként frontszolgálatot teljesített. 1946-tól az I. sz. szemészeti klinikán adjunktus. 1950-től 1953-ig alezredesi rangban a Központi Honvéd Kórház szemészeti osztályát vezette. 1952-ben kandidátusi fokozatot nyert. 1953-ban koholt vádak alapján bebörtönözték. 1956-ban szabadult. 1961-ig a Honvéd Kórház szemészeti osztályát vezette ismét, 1961-től a Fővárosi János Kórház szemészeti osztályának élén állt. 1976-ban vonult nyugalomba. Kiváló diagnosztikus és operatív készsége mellett munkássága főképpen pharmakológiai és pharmakoterápiás jellegű volt. Európában elsőként írta le a nutritionális neuritis retrobularis kórképét és terheléssel bizonyította, hogy ennek előidézésében a fehérje és a B1-vitamin hiánya játssza a főszerepet. Szaruherpes vizsgálatai közben az egyes medicamentumok hámosító erejét tanulmányozta. Első volt hazánkban, aki a varratmentes hályogsebet trombinos „ragasztással” próbálta rögzíteni. Mintegy 100 tudományos közleménye jelent meg. F. m. Szembetegségek phisicotherapiája (Bp., 1941); A látószerv foglalkozási bántalmai (Bp., 1947); A szemüvegesek világa (Bp., 1964); Foglalkozási szembetegségek (Bp., 1964); Eponyme Syndrome (Stuttgart, 1966); Korunk szeme (Bp., 1967); Augenärztliche Diätetik (Leipzig, 1973). – Irod. Biró Imre: G. I. (Orv. Hetil., 1985).
