Izsák Imre

Full text search

Izsák Imre (Zalaegerszeg, 1929. febr. 28.Párizs, 1965. ápr. 21.): csillagász. Tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte, 1953-ban az MTA Szabadsághegyi Csillagvizsgálójának munkatársa lett. 1957-től a zürichi obszervatóriumban dolgozott, majd meghívták az USA-ba. Először a cincinatti egy. obszervatóriumában tevékenykedett (1959), majd a Smithsonian Astrophysical Observatory munkatársa lett, egyidejűleg a Harvard Egy.-en tartott előadásokat. Ezután a NASA égi mechanikai osztályának vezetője, részt vett az amerikai űrszondák megtervezésében. Az égi mechanika kiváló elméleti szakértője és a pályaszámítások gyakorlatának jó ismerője volt. Főként a Föld gravitációs potenciálfelületeinek mesterséges holdakkal való meghatározását tanulmányozta, s ennek nyomán ő határozta meg először a Föld pontos alakját. Az erről készült térképét 1965-ben a párizsi Cospar konferencián mutatta be. Számos cikke jelent meg az Astronomical Journalban és az Asztronomicseszkij Zsurnalban. Halála után holdkrátert neveztek el róla. – F. m. A háromtestproblémáról (Csillagászati Évk., 1954). – Irod. I. I. (Nature, 1965).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit