Mendöl Tibor

Full text search

Mendöl Tibor (Nagyszénás, 1905. máj. 5.Bp., 1966. aug. 21.): földrajztudós, egyetemi tanár, a földrajztudományok doktora (posztumusz 1967). Tanulmányait a bp.-i tudományegy.-en végezte. 1927-ben a debreceni egy. Földrajzi Intézetében Milleker Rezső mellett tanársegéd. A 30-as évek első felében a Sorbonne ösztöndíjasa volt s tanulmányútjain bejárta Európa nagy részét. A 30-as évek második felétől jelentek meg a m. városokról újszerű, a morfológiai és a funkcionális szerkezet közötti összefüggésekre rávilágító tanulmányai. 1940-től a bp.-i tudományegy. emberföldrajzi tanszékének ny. r. tanára; a Magy. Földrajzi Társaság alelnöke. Ez időben ismerte fel és mutatott rá a német szakirodalomnak a m., közelebbről az alföldi városokról való téves történetiföldrajzi felfogására. A II. világháború után Bulla Bélával megírta a Kárpát-medence földrajzát, majd a Szovjetunió c. kötet számára az SZU földrajzát. Emellett az időközben általános gazdaságföldrajzi tanszékké átszervezett tanszéke hallgatói részére több jegyzetet is írt. Az SZU településföldrajzáról is készített tanulmányt. Településföldrajzi munkásságában olyan szintetikus felfogáshoz jutott el, amelynek elméleti és módszertani alapjai e tudományág további fejlődéséhez is alapot nyújtanak. – F. m. Szarvas földrajza (1928); Táj és ember (Kincsestár, Bp., 1932); Az alföldi városok morfológiája (Debrecen, 1936); Die Stadt im Karpathenbecken (Bp., 1943); A Kárpátmedence földrajza (Bulla Bélával, Bp., 1945); A városföldrajz tárgykörei és feladatai (Bp., 1946); A Szovjetunió földrajza (Bp., 1948); A szocialista településföldrajz problémái (Bp., 1954); Általános településföldrajz (Bp., 1963, 1964-ben az MTA nagydíjjal, a Magy. Földrajzi Társaság Lóczyemlékéremmel jutalmazta). – Irod. Láng Sándor: M. T. (Földr. Ért. 1967.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit